Blanc 1680X607 Husi

Fűszeres csirkenyárs sült zöldség salátával

Írta Havas Dóra

 

Egy tartalmas, érdekes köret ugyanolyan fontos a grillezésnél, mint maga a hús. Kérdés persze, hogy mindenképp a húsé kell-e hogy legyen a főszerep, de most maradjunk a hagyományos felállásnál: grillezett csirkemell (a legnehezebb feladat, mert könnyen kiszárad) és saláta. Akár unalmas is lehetne, de nem lesz az, ha követed a receptet: a csirkenyársakat bőségesen fűszereztem, majd sütés közben sörrel locsolgattam és a végén egy kis sörös-mézes mázzal is bekentem, ami éppen csak rásült. A köret önmagában is lehetne főétel: grillezett idényzöldségek lencsével, rukkolával keverve és hummuszos salátaöntettel leöntve. Mi ezzel nyitottuk. a grillszezon. Azt kell mondjam, erős kezdés volt.

HOZZÁVALÓK

A salátához:

 

  • 3 evőkanál olíva olaj
  • 30 dkg zöld spárga
  • 20 dkg sárgarépa
  • 50 dkg újburgonya
  • 25 dkg főtt lencse (lehet konzerv)
  • 20 dkg cukorborsó
  • 80 g rukkola

Az öntethez:

 

  • 2 evőkanál hummusz
  • ½ dl almaecet
  • ½ teáskanál só
  • ¼ teáskanál frissen őrölt bors
  • 1 teáskanál friss kakukkfű

A csirkenyárshoz:

 

  • 50 dkg csirkemell filé
  • 1 teáskanál só
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 1/2 teáskanál őrölt koriander
  • 1 teáskanál őrölt paprika
  • 1 teáskanál kakukkfű
  • 1 csipet chili

A mázhoz:

 

  • 1 dl búzasör
  • 1 evőkanál méz

ELKÉSZÍTÉS

  • Az újburgonyát és a megtisztított, feldarabolt sárgarépát tepsire tesszük, amiben egy rétegben kényelmesen elfér, meglocsoljuk olíva olajjal és meghintjük sóval. 200 fokra előmelegített sütőben kb. ½ órát sütjük, majd mellé tesszük a spárgát is. Amikor minden zöldség megsült, kivesszük a tepsit a sütőből és hagyjuk a zöldségeket langyosra hűlni.
  • A cukorborsót és a rukkolát falatnyi darabokra daraboljuk és a főtt lencsével együtt összeforgatjuk a zöldségekkel. Az öntet hozzávalóit egy kis befőttesüvegben összerázzuk, de majd csak tálalás előtt közvetlenül öntjük a salátára.
  • A csirkemellet falatnyi darabokra vágjuk, összeforgatjuk a fűszerekkel és nyársra húzzuk. Grillen vagy grillserpenyőben, kevés olajjal kenegetve ropogósra sütjük, és sütés közben 2-3 alkalommal egy löttyintés sörrel gondoskodunk róla, hogy ne száradjon ki a hús. Közvetlenül azelőtt, hogy késznek ítéljük, bekenjük a húst a sörös-mézes mázzal és már csak egy percig pirítjuk.
  • Tálaláskor a salátát összeforgatjuk az öntettel és ráhelyezzük a fűszeres nyárskat.