Blanc Weboldal Kagyló 1680X607px

Póréhagymás-tejszínes feketekagyló

Írta Kárai Dávid

Úri huncutságnak tűnhet kagylót főzni, de higgyétek el, nem az, elmondjuk miért! Egyrészt aki szereti az ilyen tengeri kincseket, annak karácsonykor igazi örömlakoma lesz. Másfelől ma már az ára sem olyan észvesztő, kétezer kilója és fejenként ennyi bőven elég, de ha előételnek eszitek, akkor kettőtöknek is. Kezdők is nagy sikert arathatnak vele, mert nem nagy kunszt jól megfőzni, inkább az elején a tisztításra kell figyelni:

  1. A kagylókat át kell vizsgálni és ami főzés előtt kinyílt, azt eldobni, mert az már nem jó.
  2. Ha valamelyiken kilóg egy kis “szakáll”, akkor óvatosan, de határozottan le kell tépni.
  3. Amennyiben kődarab ragadt a kagyló héjára, azt pedig egy éles késsel lepattintani róla, nehogy a szaftba kerüljön és valaki ráharapjon.
  4. Legvégül pedig érdemes hideg vízzel átmosni, hogy minden homok lekerüljön róla

Akkor jöjjön a recept, ugye. A klasszikus fehér verziót követi a recept, annyi változással, hogy Blanc ment bele, merthogy ez a citrusos-korianderes búzasör ebbe az ételbe született! Olyan szaftja lesz a végén, hogy nem győzöd majd a kenyérrel tunkolni!

 

HOZZÁVALÓK

1 kg feketekagyló

2 evőkanál vaj

3 szál szárzeller

1 póréhagyma

só, bors

3 dl búzasör

1,5 dl tejszín

 

ELKÉSZÍTÉS

  1. Miután a kagylót a fent leírtak szerint előkésztetted, tedd félre, a kezed ügyébe.
  2. A vajat egy akkora edénybe, amibe kényelmesen belefér majd a kagyló, kezdd el felmelegíteni.
  3. Közben a zöldségeket tisztítsd meg és karikázd fel.
  4. Amikor a vaj elkezd habzani, mehet rá a zeller és a póréhagyma. 5-6 percig párold, majd sózd és borsozd meg, valamint dobj bele egy babérlevelet.
  5. Öntsd fel a sörrel és a tejszínnel, majd forrald össze és ha felforrt, mehet rá a kagyló.
  6. Tedd rá a fedőt az edényre és 6-8 percig főzd.
  7. Miután letelt a főzési idő, vedd ki a kagylókat és a visszamaradt levet kicsit sűrítsd be és ezzel leöntve tálald a kagylókat.