Húsvéti Sonka

A húsvéti sonka titka: Mindent a húsvéti sonka főzéséről, extra recepttel

írta Kárai Dávid

Kevés olyan izgulós pillanat van az életben, mint amikor felvágod a húsvéti sonkát, nem? Mert végre kiderül, hogy sikerült-e szép, húsos darabot választani a hentesnél, vagy mellényúltunk és belül jó zsíros részekkel tarkított. Aztán vagy jön a megkönnyebbülés vagy a bosszankodás, de a vége így is, úgy is az lesz, hogy elfogy mind egy szálig.

A másik, amin lehet még parázni, az az, hogy elég puha lesz? Nos, erre van ám egy egyszerű számítás, mert forrástól számítva, kilónként legalább egy órát érdemes főzni a húsvéti sonkát. Tehát, ha 1,2 kilós sonkával dolgozol, akkor 1,2×60 azaz 72 perc kell, hogy puha legyen a sonkád.

A hagyományos füstölésű sonkákat érdemes egy éjszakára hideg vízbe áztatni, nehogy túl sós legyen. A legbiztosabb, hogy megkérdezzük az árust, akinél vesszük, mit javasol, hiszen ő ismeri legjobban a sonkát és biztos segít abban, szükséges-e az áztatás.

Érdemes azonban felturbózni egy kicsit az ízeket. A főzővízhez sört, fűszereket és hagymát adagolunk, de az igazi trükk, az a máz, amit a sütőben kell rápirítani. Ez az édeskés, pikáns máz, ami aztán egybeolvad a sonkával elképesztően feldobja. Nincs vele sokkal több munka, a főzés utána csak 15-20 percre kell bedobni a forró sütőbe és kész. Ha kedvet kaptatok hozzá, akkor főzzétek meg bátran, nem lehet elrontani.

A klasszikushoz hasonlóan, a fenti, sörös főzővizet is vétek kiönteni, mert nagyon jól használható hüvelyesek főzéséhez, főzelékekhez, levesekhez. 

HOZZÁVALÓK

A főzéshez:

  • 1,5 kg füstölt, kötözött sonka
  • 5 dl Kronenbourg 1664 Blanc búzasör
  • víz
  • 3 db babérlevél
  • 1 teáskanál feketebors
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kis fej vöröshagyma

A mézes-mustáros mázhoz:

  • 2 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál méz
  • 2 teáskanál mustár
  • 1 teáskanál alma- vagy fehérborecet

ELKÉSZÍTÉS

A hagyományos füstölésű sonkákat kilónként legalább egy órát érdemes főzni, ahhoz hogy puha legyen, ezért kezdésnek mérd le pontosan a sonkat. Ha 1,5 kilós sonkával dolgozol, akkor szorozd meg hatvannal perccel, azaz 1,5x60 az összesen 90 perc. Ennyi idő kell ahhoz, hogy a sonkád szeletelhetően puha legyen.

A sonkát tedd egy akkora edénybe, amiben kényelmesen elfér. Öntsd hozzá a sört és annyi vizet, ami pont ellepi. Add hozzá a babérlevelet, az egész fekete borsot, a megroppantott fokhagymát és a félbevágott vöröshagymát. Közepes lángon kezdd el főzni, majd forrás után a korábban kiszámított módszer szerinti ideig főzd.

Ha letelt a főzési idő, szúrj bele a sonkába egy hústűt vagy fogpiszkálót, hogy ellenőrizni tudd a puhaságát. Ha jónak ítéled, akkor vedd ki a főzővízből és hagyd langyosra hűlni, utána szedd le róla a zsineget.

Közben a máz hozzávalóit egy kis edényben melegítsd össze addig, amíg a cukor teljesen el nem olvad benne, majd kend meg vele a sonkát.

200 fokos sütőben pirítsd 10 percig, majd kend le újra a maradék páccal és süsd újabb 10 percig. Akkor jó, ha szép, mélybarna színt kap a sonka és ha óvatosan hozzányúlsz, nem tapad az ujjadra a máz.

Ha kész, hagyd kihűlni és utána szeleteld vékonyra.